2012. jan. 20. 16:10 - írta Jadeit

Hol is tartottam? Ja igen, hogy megint eltelt egy év.

Idei fogadalmam: 2012-ben elkezdek felnőni. Most becsszó. Ne a rosszfajta felnövésre gondoljatok, hanem a jófajtára :D Pl. a feladathoz felnőni, az jó.

Ja és az alfogadalmak: idén hallgatok az ösztöneimre, és ahányszor csak kedvem támad, ellentmondok az anyósomnak :D


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2011. dec. 6. 23:36 - írta Jadeit

Végre rájöttem, hogy mi hiányzik még: a csalamádé. Most éppen az. Rendeltem is karácsonyra a tesómtól. Még szerencse, hogy a tesóm egy angyal :)

Közben portugál (vagy nyugat-európai) szokás szerint már áll a karácsonyfánk, és magyar szokás szerint hozott nekünk csokit a Mikulás.


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2011. nov. 29. 22:19 - írta Jadeit

La mayonesa, parádés koreográfiával ;-)

 


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2011. nov. 18. 14:46 - írta Jadeit

Nem, nem mi vettünk lakást, hanem a munkahelyem fog jövőre egy másik helyre költözni.

SOKKAL JOBB HELYRE :D

A Parque das Nações (nemzetek parkja) nevű zónába költözünk majd, amit más néven Expo-nak hívnak, mert gyakorlatilag a '98-as világkiállításra építettek. Most amolyan kikapcsolódós és irodahelységes környék a Tejo partján, múzeumokkal, parkkal, óceánáriummal, bicikliúttal, libegővel. Van sok jó kis étterem, pl. a kedvenc salsa bárom is ott van, és a tömegközlekedés káprázatos (metró, busz, hév, minden van:)).

Én valszeg a bicikli+hév verziót fogom használni, amint lehet. (Jelenleg kicsit nedves lenne)

Szóval lecseréljük a tengerre nyíló kilátást a civilizációra!


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2011. nov. 10. 21:04 - írta Jadeit

Úgy látszik, hogy a freeblog feltalálta az időgépet, és visszament pár hónapot vele. Aztán a tér-idő-kontinuum megszakadt, és emiatt a pár hónappal ezelőtti freeblognak át kellett hopponálnia a mi időnkbe, hogy az utazáson résztvevő jelenbeli freeblogot addig is helyettesítse.

Magyarán: a freeblog elvesztette pár hónapnyi tartalmát, ha jól látom :) Ne csodálkozzatok, ha eltűnt a csodálatos Coelho idézet, meg a két nap alatt kedvenceddé vált meditálós, katanás pasi.

Szerencsére sikerült visszaszerezni őket egy furmányos trükkel, amit a freeblog maga talált ki.

Gratula nekik a gyors megoldásért!


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2011. nov. 8. 15:43 - írta Jadeit

Oh, pont ez kellett nagyon a mai napra:

http://www.youtube.com/watch?v=9l-YYqjhVi4


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2011. okt. 26. 13:34 - írta Jadeit

Az embereknek meg kell érteniük, hogy senki sem játszik cinkelt lapokkal, egyszer nyerünk, másszor veszítünk. Ne várd, hogy visszakapj valamit, ne várd, hogy észrevegyék az erőfeszítéseidet, hogy felfedezzék a tehetségedet, hogy megértsék a szerelmedet. Minden egyes ciklust le kell zárni. Nem büszkeségből, nem azért, mert nem bírsz tovább harcolni, nem is gőgből, hanem egyszerűen azért, mert már nem része az életednek. Zárd be az ajtót, cserélj lemezt, takarítsd ki a házad, rázd ki a porrongyot. Felejtsd el azt, aki voltál, és legyél az, aki vagy.

Paulo Coelho


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2011. okt. 26. 12:22 - írta Jadeit

Töltött gombáról volna szó.

Van pár nagyobbacska csiperkefejem, és töltve akartam őket megenni. Körülnézve a magyar interneten sok érdekes ötletet találtam.
A legtöbbjük a töltelékbe való anyagot az általunk szokványos módon készíti: vajon hagymát dinsztelnek, megrottyantják a töltelékbe valót, legtöbbször tejbe áztatott kenyérrel vagy zsemlemorzsával gazdagítják, tojást vernek bele, és sutty a gombába meg a sütőbe.

A töltelékbe valóra ezeket a variációkat találtam az interneten, a legtöbb recept ezeknek valamilyen kombinációja:

1. húsfélék: darált akármilyen hús, vagy máj
2. a gomba szára apróra kockázva
3. zöldségek: paradicsom, paprika, ecetes uborka
4. (Camembert) sajt, sonka, bacon, túró, amit csak találsz a hűtőben
5. zöldfűszerek: kakukkfű, majoránna, petrezselyem, bazsalikom, stb.
6. egyéb ízesítés: só, bors, fehérbor, citromlé, citromhéj, fokhagyma
7. én ezt a listát kiegészíteném portugál módra: tonhalkonzerv, olajbogyó.

Én most sonkát, ecetes ubit és paradicsomot töltöttem a gombámba, sajtot reszeltem a tetejére. Mellétettem a maradék töltit.

Köretnek a szokásos portugál cuccot készítettem mellé: kis krumplik héjastul, karikákra vágott hagyma, sóval és zöldfűszerekkel ízesítve (babérlevél, majoranna, esetleg petrezselyem, kakukkfű), olivaolajjal nyakonöntve.
Ja és a gombák szárát is belekevertem a köretbe.

Így nézett ki, amikor betettem sülni:

 

Most már csak locsolgatni kell a levével (a nagyja az olivaolaj).

Apropó, az olivaolaj használata itt nem gasztrosznobság, mint otthon. Itt az olivaolaj a tradíció. Pedig szerintem a zsírral vagy vajjal főzött dolgok sokkal finomabbak! Nem is értem, otthon miért lett annyira divat mostanában az oliva, minden magazinos receptben csak azt olvasom. Az egyetlen ok, amire gondolni tudok, az az, hogy egészséges. Az íze nem ad különösebb okot a használatára, főleg a mi magyaros ételeinkben, amiből valahogy hiányozna az a "négylábú állat íz", ha olivaolajjal készítenénk. Marhapöri olivaolajjal, lol. A portugálok sok halat esznek, annak nem hiányzik a négylábú íz... :D:D
A lényeg ebben a bekezdésben az akart lenni, hogy ne tegyetek minden szarba olivaolajat, a marhának és a malacnak jól áll a zsír. Ha egészségesen akarsz enni, ne ezeked egyed, hanem a zöldséget meg a halat :) Amúgy is igaz, hogy hetente max egyszer kéne vörös húst enni... Akkor az az egy már legyen tényleg olyan!

De szerencsére a töltött gombához tökéletes az oliva is...

Itt a kép az elkészült kajáról. Isteni finom lett, és meglepetésemre a legjobb része a SZÁRA :D


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2011. okt. 26. 10:16 - írta Jadeit


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2011. okt. 25. 12:44 - írta Jadeit

A kinin miatt lumineszkál UV fényben elvileg, még nem teszteltem :)

 

 

 

 

 

Recept

Önts buboréktalanított tonikot két jól kimosott latex műanyag kesztyűbe, zárd le a csukló résznél madzaggal, befőttesgumival, vagy amivel csak sikerül jól lezárni és tedd be a mélyhűtőbe éjszakára.

Készíts puncsot:
3 csésze pálinkából (vagy bármilyen színtelen tömény italból),
1,5 csésze cointreau-ból,
1,5 csésze frissen facsart lime-léből (kb. 15 lime),
1,5 csésze ananászléből,
7 csésze tonikból.

A buli közben világítsd meg UV lámpával.

Brrrrrrr :D


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2011. okt. 21. 10:15 - írta Jadeit

A mai nap éppen megfelelő arra,
hogy a hangya holdraszálljon,
szánkba cukorkák repüljenek,
a varázslat valósággá váljon.

Azzal kezdődött, hogy a komplikált ügyfél, akivel már napok óta hadakoztam, eszkalálta magát és mostantól mást fáraszt :)

Aztán rájöttem, hogy péntek van!!

Aztán még egy bonyolult eset megoldotta magát a szemem előtt.

Most meg valaki egy gitáron pötyög itt az irodában. Vajon tábortüzet is rak majd? ;)


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2011. okt. 19. 21:32 - írta Jadeit

 A kedvencem :)

Lehet, hogy előbb-utóbb kiszavazzák, mert mindig olyan egyforma lesz, mert (egy) stílusa van, és nem azt csinálja, amit ők akarnak, hanem azt, ami ő maga. De szerintem végre valaki, akinek van hangja, és aki olyan számokat énekel, amiket szeretek. Remélem, nem adja el magát valami nyálas hülye számra. Vagy ha igen, a maga módján csinálja majd.

A másik kedvence a Vera persze. Meg majd meglátjuk, hogy mi lesz a Gergőből.

KisCé viszont nem ismerkedett még meg a magas cével :D Szerintem neki táncosnak kéne lennie. Annak viszont nagyon jó lesz!

Ja és azért éljen a TV2, iksz tényező ide vagy oda!! :D


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2011. okt. 19. 9:40 - írta Jadeit


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2011. okt. 13. 14:58 - írta Jadeit

Kriszti meglátogatta Krisztit :)

Rádi Krisztiről van szó, mindannyiunk régi szerelméről :) tisztelet a kivételnek :) Hozott magával egy másik angolföldön élő magyar szupernőt, Vikit.

Nagyon jól éreztem magam velük!! :) Voltunk strandon, meg Bairo Altoban inni, nem valami tartalmas kultúrprogram, de olyan egyszerűen boldog :)

Meg kellett állapítsam ebből és Michék látogatásából, hogy a régi barátaimat itt látni a legkirályabb!! :)

Bennem frissen él minden szép emlék, tudok minden barátról,
És ha felcsendül a dallam, lelkem hozzád visszavándorol.
Én még emlékszem hol a tejbüfé, hova sokszor betértünk,
Ültünk egy tál étel mellett, és a szép jövőről beszéltünk.

Néha újságból felolvastunk és szavaltunk verseket,
És ha lányok jöttek arra, együtt élveztük a perceket.
Nekem mást írtak meg a csillagok, de te arról nem tehetsz,
Hogyha éppen én hiányzom, hozzám akármikor feljöhetsz!

Csöngess be hozzám jóbarát...

Tőlem még akár hajnalban is :)


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2011. okt. 7. 13:32 - írta Jadeit

A szerelőműhelyből üzentek, hogy a motor mégsem égett le, nagy mák.
Csak ki kellett cserélni valami vízcsövet, és a kicsi kocsi újra száguldhat :) Nemsokára vissza is kapom.


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2011. szept. 30. 13:51 - írta Jadeit

Kocsit venni: egy 5 éves használt kis autót állapotától függően 6000-8500 EUR-tól meg lehet kapni. Egy öreg tragacsot már szerezhetsz 600 EUR-tól :) Lásd http://www.stand.pt/

Nedvedre íratás: ha jól emlékszem 50 EUR

Biztosítás: évente kb. 250 EUR

Adó: évente kb. 30 EUR

Műszaki vizsga: évente 28 EUR

Fél tank (15l) 95ös benzin: 25 EUR

Ha összetöröd az elejét meg egy fényszórót, de a motornak kutya baja: a család sebésze megoperálja 450 EUR-ból.

A legújabb: ha nem figyelsz a hűtővízre és leégeted a motort - azt még nemsokára megmondom. Ha megjavíttatom egyáltalán, ugyanis nem biztos, hogy érdemes a kis tragacs vételárát mégegyszer rákölteni a kis tragacsra :)


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2011. szept. 27. 12:56 - írta Jadeit


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2011. szept. 27. 12:04 - írta Jadeit

Ma délelőtt ez a mondat szaladt ki a számon (2,5 óra megfeszített munka után): Nincs kedvem semmit se csinálni.

Erre a szemben ülő kolléga gratulált, hogy kezdek tényleg portugál lenni :D


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2011. szept. 16. 16:11 - írta Jadeit

Most, hogy Mich és Tonyó itt voltak nálunk egy csodás hetet látogatóban, és Nuno-val éppen többet veszekszünk mostanában, rájöttem, hogy milyen jó is az ha az embernek vannak saját barátai. Akikkel csak leül egy sörrel, és még nem is kell hogy a témába vágjon a beszélgetés, vagy hogy egyáltalán beszélgessetek, csak az, hogy miattad legyen veled, és ne a Nuno barátnője legyél neki.

Igazságtalan vagyok, mert pl. biztos vagyok benne, hogy Nuno barátainak a barátnői _velem_ barátkoznak, és nem Nuno barátnőjével, de akkor is, valahogy másképp viselkedem velük, mint a saját barátaimmal. Persze lehet, hogy ez csak az együtt töltött idő szűkének tudható be, nem tudom.

Hiába, na, Tonyó és Mich ott volt velem 9 éven keresztül annyi jóban és rosszban... :D Ha csak mellém ülnek, jobban érzem magam!! :D:D:D

Kedves többi pótolhatatlan barátaim az űrben, ezt vegyétek mind magatokra! :D


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
Régebbiek | Végére »